2004. szeptember 1. óta 1.-3. évfolyamokon, 4. évfolyamon pedig csak félévkor szövegesen kell értékelni a tanulók iskolai teljesítményét-már változott ez is azóta.
Ezt az értékelési módszert az alternatív pedagógiából (Waldorf, Montessori) emelte át a közoktatás. Az érdemjegyekkel -korai beskatulyázás- megbélyegezhetők a tanulók, az 1-5-ig tartó osztályozás, nem tükrözi pontosan a gyermek teljesítményét.
A fejlesztésre járó gyerekeknek biztosít egy felmentést az osztályozás alól, viszont szöveges értékeléssel pontosan meg tudja mondani a félévi, évi fejlődését.
A gyerek a tudásért fog tanulni, nem a jó jegyért vív majd harcot.
Hátránya, ami az utóbbi hét évben ki is derült, hogy rengeteg adminisztrációs munkát ró a tanítókra, és gyakran nem értik a szülők a szöveges értékelést és kérik, hogy mondja el a pedagógus, hogy akkor ez hányast jelent.
Nyilván lehet ezen hosszan vitázni, biztos ahányan vagyunk annyiféleképpen látjuk a dolgokat. Te mit gondolsz?
A következő szöveges értékeléshez segítséget nyújtó mondatbankot a Nemzeti Erőforrás Minisztérium honlapjáról vettem, ezt a listát a pedagógusnak ki kell egészítenie a saját megfigyeléseivel is, így fogja a tanuló teljesítményét mutatni. Szerintem érdemes lehet átolvasgatni, hogy mire számíts félévkor-negyedévkor.
Mondatbank
Az első osztályosok félévi értékeléséhez
Magatartás és Szorgalom értékelése a pedagógiai program
szerint.
Magyar nyelv és irodalom
A tanuló beszéde:
- Tiszta, érthető.
- Néhány hang képzése még
bizonytalan. - Sok hangképzési hibája van.
- Beszéde korrekciót igényel.
Szóbeli kifejezőkészsége:
- Szókincse gazdag, választékosan
beszél. - Beszéde, szókincse korának
megfelelő. - Szókincse szegényes.
- Nehezen fejezi ki magát.
- Könnyen megjegyzi és felidézi a
verseket és a meséket. - Szívesen mond mesét és verset
társainak. - Még nem szeret a társai előtt
szerepelni.
Írása:
- Vonalvezetése,
írásmozgása biztos. - Vonalvezetése,
írásmozgása még bizonytalan. - Ceruzafogása
megfelelő. - Ceruzafogása
bizonytalan. - Füzetvezetése tiszta,
rendezett. - Füzetvezetése időnként
rendezetlen. - Az irányokat nem
téveszti, jól tájékozódik a síkban és a térben. - A síkban és a térben
még nem tájékozódik magabiztosan.
Olvasása:
- A
tanult betűket biztonsággal felismeri. - Nem
ismeri fel biztonsággal a tanult betűket. - A
tanult betűket összeolvassa. - A
tanult betűk összeolvasásában még bizonytalan. - Elolvassa
a rövid szavakat, mondatokat és megérti azokat. - Elolvassa
a rövidebb szövegeket, de azok megértése még bizonytalan.
Matematika:
·
Számfogalma biztos.
·
Számfogalma
bizonytalan.
·
Biztonsággal felismeri
és lejegyzi a tanult számokat.
·
A számok
felismerésében és lejegyzésében még bizonytalan.
·
Jól tájékozódik a
számegyenesen.
·
A számegyenesen való
tájékozódása pontatlan.
·
Ismeri és alkalmazza a
tanult matematikai jeleket (<,>,=).
·
A tanult matematikai
jeleket még nem tudja biztonsággal alkalmazni.
·
Önállóan tud összeadni
és kivonni a 10-es számkörben.
·
Segítséggel tud
összeadni és kivonni a 10-es számkörben.
·
Képes csökkenő és
növekvő sor felállítására 0-10-ig.
·
A növekvő és csökkenő
sor felállításában még segítséget igényel.
Környezetismeret:
·
Ismeri a tanult napok,
hónapok és az évszakok neveit.
·
Még nem ismeri a
tanult napok, hónapok és évszakok neveit.
·
Meg tud nevezni néhány
ház körül és erdőben élő állatot, növényt.
·
Még nem tudja
megkülönböztetni a ház körül és az erdőben élő állatokat, növényeket.
·
Meg tudja nevezni a
szülei foglalkozását.
·
Nem tudja megnevezni a
szülei foglalkozását.
·
Ismeri a helyes
tisztálkodás szokásait.
·
Nem mindig ismeri fel
a helyes tisztálkodási módokat.
Ének-zene:
- A
tanult dalokat el tudja énekelni a csoportban. - A
tanult dalokat segítséggel sem szívesen énekeli el. - A
hallás után, egyszerű ritmus visszaadására képes. - Bizonytalan
a ritmusmotívum reprodukálásában. - Szívesen
részt vesz a tanult gyermekjátékokban, a dalok eljátszásában.
Rajz és vizuális kultúra:
- Munkái
szépek és igényesek. - Ügyesen
bánik az eszközökkel. - Saját
ötleteit, elképzeléseit bátran megvalósítja. - Törekszik
a rajzfelület esztétikus kitöltésére. - Ismeri
a színek nevét és felismeri azokat.
Technika és Életvitel:
- Munkái
igényesek. - Ügyesen
bánik az eszközökkel és az anyagokkal.
- A
tanult technikákat életkorának megfelelő szinten alkalmazza. - Ötletes,
kreatív a munkadarabok elkészítésében.
Testnevelés:
- Szeret
mozogni. - Erőnléte
és állóképessége a korának megfelelő. - A
szabályok megtartására képes. - Különlegesen
ügyes a tornában. - Különösen
ügyes a labdajátékokban. - Különösen
ügyes a sorversenyekben.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: