Az étkezés életünk egyik nagyon fontos része, ezt a gyerekek is tudják.
Elsősöknél nagy öröm nézni, amikor a második óra után előpakolják a színes ruhaszalvétájukat, körültekintően leterítik az asztalra és előpakolják az aznapra csomagolt tízórait. Nagyon jó étvággyal kezdenek neki ilyenkor az evésnek, mosoly van az arcukon és körbekérdezgetik, te mit hoztál, neked mit csomagolt anyukád?
Olyan jó ilyenkor elnézegetni őket, soha olyan rend és csend nincs az osztályban, mint amikor a gyerekek az anyuka által csomagolt tízórait fogyasztják.
Már az első szünetben megkérdezik ez még nem a tízórai szünet, jaj mikor lesz már.
Aranyosak.
De mit készítsünk nekik, hogy örömüket leljék benne, és egészséges is legyen?
A tízórai a kisiskolásoknál nagyon fontos étkezés, mert sajnos elég későn jutnak szegénykék ebédhez. Szerencsés napokon, amikor 4 órájuk van- ritka egyébként, mert ötödik órában vannak a fejlesztő foglalkozások, esetleg nyelvórák-, délben lemehetnek az ebédlőbe, de még a sok gyerek kezet mos, a többi osztályt kivárja, sorban áll már nagyon éhesek szoktak lenni, még én is velük együtt, ha nem viszek magammal tízórait, pedig én már hajjajj.
Ezt nekik ki kell bírni, hiszen már “nagy iskolások”.
A mai élelmiszeripar könnyen behúzhat minket a csőbe, legyetek figyelmesek, az előre elkészített ételek, rengeteg adalékanyagot tartalmazhatnak, és gondolom ezzel te se szívesen eteted a gyerekedet. Olvastam nemrégiben egy könyvben, mely a tehetséges gyermekekről szólt, hogy feltételezhetően azért van ennyi hiperaktív, magatartászavaros gyerek, mert sok adalékanyag van az ételekben. Ok., ebbe jobb nem is belegondolni.
És sok esetben ne dőlj be gyermekednek, amikor chipset, csokit, péksütit kér tízóraira. Nem jó!
Javaslom tízóraira a szendvics készítését, ha igazán egészséges ételt akarsz készíteni, akkor a teljes kiőrlésűt vásárolj, finom és tápláló, biztosítja délig a megfelelő vércukorszintet és energiát. Kend meg margarinnal, rakj bele szalámit, és zöldségeket: paradicsomot, paprikát, salátát, uborkát. Isteni lesz!
Szendvics után rakhatsz egy kis meglepetést is, teljes kiőrlésű kekszet, túró rudit, almát, banánt, körtét.
Én a lányomnak, félbevágtam egy almát, kivettem a csumáját, és alufóliába becsomagoltam, majd beraktam a kis uzsonnás dobozába. Imádta!
Mivel iskolaotthonos volt, ezért háromszori étkezést fizettünk, de gyümölcsöt mindig pakoltam neki. Mindig el is fogyott, én meg nyugodt voltam, hogy evett gyümölcsöt is.
Innivalónak a vizet javaslom, kis félliteres flakonban, hetente egyszer,kétszer pedig 100%-os gyümölcslét csomagolhatsz.
Kineziológustól hallottam, hogy a víz nagyon fontos, hogy az energiaszintünk, koncentrációnk jó legyen. Van olyan pedagógus, aki az órán is engedi a kicsiket vizet inni, sokkal jobban tudnak figyelni az órán. A kisiskolásoknak napi másfél liter vízre van szükségük.
Szükségetek lesz a tízóraihoz, egy ruhaszalvétára, uzsonnás dobozra ( nagyon aranyosakat lehet már kapni, de persze egy egyszerű műanyag doboz is tökéletesen megteszi), félliteres flakonra.
Link ajánló:
www.antsz.hu/baranya/egneveles/doc/egeszseg_tapl_gyermek.pdf
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: