A szülő szemével:
Ne haragudjatok, de a mai bejegyzésemet személyes tapasztalattal szeretném indítani, mert pontosan négy évvel ezelőtt én is hasonló cipőben jártam mint ti, 1. osztályos lett a kislányom.
Izgultunk, nagyon vártuk az első napot mindketten, készültünk, hegyeztünk, csomagoltunk. Az első megrázkódtatás már az iskola kapujában ért bennünket, nem engedtek be, hogy felkísérjem a nagy csomagokkal ( vinni kellett az összes felszerelést, rajzcuccot mindent ), segítsek neki helyet választani. A portás szigorúan rám szólt: anyuka kint marad a nagylány meg felmegy a csomagokkal együtt! Elbírja egyedül is!
Gondolhatjátok majd megszakadt a szívem, ahogy távolodott a nehéz táskával, mind a két keze tele csomaggal. Attól függetlenül, hogy én is tanítónéni vagyok, rettentő nehéz volt elengednem a kezét.
Azóta már 6.-kos nagylány, egyedül jár iskolába, nem kell kísérgetni, önálló lett.
Nem tudom ti megtettétek-e már de én annak idején végiggondoltam, hogy hogy fogok hozzáállni az iskolakérdéshez, még az első nap előtt. Miben fogok és milyen módon segíteni, bepakolok-e a táskájába, rendet teszek-e a tolltartójába, hegyezek, kiveszem-e a tegnapi uzsonnamaradékot a táskából, vagy nem?
És arra jutottam, hogy NEM.
Nem fogok segíteni, ez az ő dolga csinálja meg tisztességesen egyedül. És mikor fogja tisztességesen megcsinálni, ha hagyom, hogy ő csinálja. EGYEDÜL.
Végiggondoltam, lehet hogy kap egy-két feketepontot az elején, hiányos felszerelésért, de biztos voltam benne, hogy harmadszorra már oda fog figyelni.
Az idő engem igazolt, így történt, önálló, holmijaira igényes tanuló lett belőle. És egy feketepontot sem hozott haza hiányos felszerelésért. Mert így szokta meg, neki kell csinálnia és kész.
„ A szabályszerű szülői korrepetálás lefutása a következő:
A szülő a korrepetálás első három percében arra döbben rá, hogy a gyereke nem is olyan okos, mint ő gondolta. Nem olyan jó képességű. Igen talán valóban igaza van a tanítójának, tanárának, hogy itt-ott kicsit gyengék a képességei.
A második három percben a szülő azt éli át, hogy a gyereke nem csak butább, mint gondolta, hanem rosszindulatú, alamuszi, makacs, alattomos, dacos…
A harmadik három percben személyes kapcsolatuk válik problematikussá. A szülő úgy látja, hogy gyereke első sorban vele szemben ilyen, és csodálkozik, hogy ezet eddig nem vette észre.
A tizedik percben, a szülő ordít, a gyerek sír.
Mindez jó, gondos szülő és engedelmes gyerek esetében van így-egyébként még rosszabb. „
Vekerdy Tamás: Az óvoda és az első iskolai évek- a pszichológus szemével Tankönyvkiadó,Budapest, 1989
A tanító szemével:
A pedagógusok mindig elmondják, hogy nem elég az a tanulás, amit a napköziben biztosítanak a gyerekeknek. Tanulni kell otthon is, gyakorolni.
Ezzel én nem értek egyet teljesen, mert úgy sem tudsz már vele gyakorolni este, mert már rettentő fáradt lesz az egész napos munka után. Te is, meg ő is. Megutálhatja az írást, olvasást.
Én inkább hétvégén a legfogékonyabb időben de.9 és 11 óra között gyakoroltatnám. Szerintem többre lehet vele jutni. Egyébként meg kizavarnám a játszótérre futkározni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: