1. osztály (leendő elsősök, ovisok, kisiskolások szüleinek figyelmébe ) Osztály vigyázz!!

Tudományok királynője: matematika

Az első nap történései

Az első napon igazából a bemutatkozáson (korábbi bejegyzésemben már volt róla szó, nézzétek vissza), az iskolával való ismerkedésen kívül ( van ahol körbe vezetik őket az iskolában, menzán, udvaron, megnézik a tesi termet, öltözőket, tanárit, megmutatja a tanító a mosdókat, felhívja a figyelmet a tisztasági csomag megfelelő használatára, a kézmosásra)  semmi komolyabb nem fog történni. Megbeszélik ki hol fog ülni, magasabbak hátra, alacsonyabbak, szemüvegesek előre, ki balkezes, neki ajánlatos a pad bal oldalán ülni, az esetleg jobb kezes padtársával nehogy zavarják egymást a mozgásban. Ez  egy olyan dolog, ami év közben még rengeteget fog változni, ahogy a tanító megismeri a gyerekeket. Első nap pakolászni szoktak a tanulók, a rengeteg eszközt, rajzlapot, kartont, rajzdobozt, mappát szépen a rendelkezésre álló szekrényekbe pakolják.  Váltócipőknek, utcai cipőknek helyet keresnek. Tesi cuccokat felakasztják. Az első nap csak osztályfőnöki órát tartanak, általában ( van ahol nem) három órát szoktak megtartani.

A következő napokon már megkezdődik a tanítás, az első matematika órára is sor kerül.

Nagyon szeretik a gyerekek a matematikát az első időkben legalábbis, sokan vannak akik utána is kedvenc tantárgyukként emlegetik. Az egyik oka a rajongásnak, hogy sok eszközt használnak az első időkben a gyerekek. Ezt pedig nagyon szeretik, mert nem unalmas, lehet őket rakosgatni, számlálgatni, színesek.

1.      osztályban a matematika tantárgy eszközei a következők, amiket majd be kell szereznetek:

         korong készlet

         dobókocka

         mérőszalag

         számolópálcikák

         tükör

         játékpénz

         színesrúdkészlet ( van az iskoláknak)

         logikai lapok ( tudjátok kis zöld lyukas háromszög, emlékeztek? )

         vonalzó

Az első matematika órán megnézegetik a gyerekek az új tankönyvet, munkafüzetet, belelapozgathatnak, nézegethetik a benne lévő képeket. Érdemes a tankönyveket csak átlátszó borítóval becsomagolni, mert így gyermeked gyorsan elő tudja majd pakolni, mert felismeri az előlapjáról. Én szoktam kérni a tanítványaimtól, hogy lássák el vékony szalagkönyvjelzővel, és rögtön kitudják majd nyitni azon az oldalon, ahol a házi feladat volt, vagy ahol az előző órán befejeztük a munkát. Ne felejtsétek el, hogy ők még nem tudnak  olvasni és még a számjegyeket sem ismerik fel. Tehát az a tanítói utasítás, hogy most nyissátok ki a tankönyvet a 18. oldalon az elsősök között értelmét veszti.

Elhelyezik a tankönyveiket, tolltartójukat a padon, ahogy majd a tanító látni szeretné minden órán. Tolltartó középen, mellette a pad szélén . egymás tetején a tankönyv, a munkafüzet és végül a füzet.

Megkezdődik a gyerekek hozott képességeinek a felmérése, ami nagyon eltérő lehet. Pl. van aki már szépen tud számolni akár csökkenő sorrendben is, van kialakult számfogalma  és van olyan szám amit már le is tud írni. Ez az egyik véglet, és van a másik.

Számlálgatnak a gyerekek, először az osztályban lévő dolgokat számolják meg: Hány ablak van? Hány ajtó? Hány fiú? Hány lány?

Ki meddig tud számolni?

Számold meg, mennyit koppantok! Tapsolok? Csettintek?

Hány ceruzád van? Számold meg!

Számlálgatás kép alapján: ( pl: kép a játszótérről ) –Hány gyerek csúszdázik?

         Hintázik?

         Hány fiú van ,hány lány?

         Hány gyerek fején van sapka?

         Hány fát látsz a képen?

Térbeli tájékozódás: Tedd radírodat a tolltartó mellé! Fölé, alá

Kihív a tanító egy tanulót a táblához. Feladat: Állj mögé! Mellé! Elé! Közé!

Jobb, bal irányok ( fontos! Gyakoroljátok! )

Merlyik a bal kezed? Jobb lábad? Emeld fel! Érintsd meg a bal kezeddel a jobb lábadat!

Fordulj jobbra, fordulj balra!

Ezeknek a feladatok bárhogyan variálhatók, összeállíthatók, ti is tudjátok otthon gyakorolni őket, nem hiszem, hogy túl fárasztók lennének, még jó móka is lehet belőle! Vezesd el gyermekedet a hűtőszekrényhez, úgy hogy navigálod: Menj előre! Fordulj jobbra! Menj előre két lépést, fordulj balra! Nyisd ki a hűtőt, vedd ki a jégrémet! Fordulj meg! Stb.

Amit még mindenféleképpen le akartam nektek írni, az az hogy hogy tanulnak meg számjegyet írni a gyerekek. Először a levegőbe írják, ilyenkor az egész kar mozog. Aztán csak alkarral, végül csuklóból írják a levegőbe. Majd a síkra vetítik és egy rajzlapra rajzolják, még egész nagyban, és végül beleírják a kis négyzetrácsba.

 Nem számokat tanulnak meg írni először, hanem az álló vonalat, hullámos vonalat, ferde vonalat.

Következő bejegyzésemben bővebben kitérek a szülő együtt tanul gyermekével témára.

Érdekes lesz, én biztos elgondolkodtam volna rajta szülőként, ha pár évvel ezelőtt olvasom, amikor lányom iskolába ment, sokat segített volna.

Gyertek!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!