1. osztály (leendő elsősök, ovisok, kisiskolások szüleinek figyelmébe ) Osztály vigyázz!!

Beszédfejlesztés

 

 

A mai bejegyzésemben a beszédfejlesztésről lesz szó.

 Miért is fontos ez?

 A tanító tájékozódik gyermeked hozott képességei felől, az első órák erről fognak szólni. Kérdez és a kis tanulónak válaszolnia kell. Be kell mutatkoznia, melyik óvodából jött, mi a kedvenc meséje, bátrabbaknak: esetleg el tudja-e mesélni azt röviden osztálytársainak, ilyenkor már ki lehet menni a tábla elé és szépen hangosan, érthetően mesélni. Lehet, hogy a te gyermeked keze lendül magasba a tanítói buzdításra, ő lesz az első aki ki szeretne állni a többiek elé mesélni. (Lehet hogy nem , ő lesz az aki lehajtja a fejét, vagy hezitálni fog, hogy jelentkezzen, ne jelentkezzen. Hangsúlyozom: egyik sem baj!! De: ha segíthetünk neki, miért ne tegyük? Most engedélyt kaptatok, hogy benyissatok velem  az elő osztályba, szeptemberben ez már lehetelen lesz : ). Ott már csak az osztály lesz és a tanító.) Rajta! Mi meg segítsünk neki, sétálás közben, otthon a kanapén, strandon a pléden heverészve, kérdezzük meg neki mi a kedvenc mesélje! Mesélje el nekünk. Higgyétek el jól fogtok szórakozni!

 


Személyes tapasztalat:
Az első olvasás órán én is ezt a feladatot adtam a tanulóimnak, nagyon ügyesen vették az első akadályt, az egyik kislány  (Zoé), olyan lebilincselően  mesélt, hogy az egész osztály- köztük én is- tátott szájjal hallgattuk. Iskolaotthonos osztály voltunk így ha mesélésre került a sor délutánonként, nem volt kérdés ki legyen a mesélő.

 A te gyermeked is ügyes mesélő? Ha nem tudod derítsd ki, ha tudod buzdítsd! Olvassatok, meséljetek!

Mit értünk beszédfejlesztés alatt? 

.

Ha a kommunikációt, beszédet szeretnénk fejleszteni, a következő területekre kell összpontosítanunk:  Ezeket a játékokat nevezhetjük fejlesztő játékoknak, kreatív játékoknak, vagy drámajátékoknak is. )

1. Artikulációs mozgásügyesítés: ezt legkönnyebben versekkel, mondókákkal lehet fejleszteni, arra szolgál, hogy gyermeked érthetően -nem dünnyögve, “morog a bajsza alatt”- beszéljen.
pl.: Weöres Sándor versei kiválóak erre a célra: ” Őszi éjjel
                                                                           izzik a galagonya
                                                                           izzik a galagonya
                                                                           ruhája.
                                                                           Zúg a tüske,
                                                                           szél szalad ide-oda
                                                                           reszket a galagonya
                                                                           magába.
                                                                           Hogyha a Hold rá
                                                                           fátylat ereszt,
                                                                           lánnyá válik sírni kezd.
                                                                           Őszi éjjel
                                                                           izzik a galagonya
                                                                           izzik a galagonya
                                                                           ruhája.

.
 
Na ezzel a verssel aztán lehet játszani mindenfélét, mondjuk el együtt mérgesen, szomorúan, vidáman, indulatosan!
4 részletre lehet osztani a verset az első részt mondassuk halkan, másodikat hangosan, majd megint halkan és az utolsót hangosan. Kérd meg gyermekedet emelje fel a fejét, nézzen rád közben ( kapcsolattartás: fontos! ), húzza ki magát.

2. Hangutánzó gyakorlatok, hangemlékezet fejlesztése: állathangok utánzás

3. Passzív és aktív szókincs fejlesztése : Nagyon fontos, a választékos beszédű, gazdag szókinccsel rendelkező gyerek előtt megnyílnak az ajtók.
a., asszociációs játék: ” Mondok egy szót- mondj rá egy másikat, ami róla leghamarabb az eszedbe jut!”  Nincs jó, vagy rossz megoldás ebben a játékban.
Pl.: Nekem a tollról a papír jut eszembe.
     következő játékos: Nekem a papírról a könyv jut eszembe.
     köv.: Nekem a könyvről Hófehérke jut eszembe. stb.
Utazás közben jól lehet játszani, testvérekkel, anyuval, apuval.

Mit visz a kishajó?: ilyet az iskolában biztos fognak játszani, betűkkel.
Addig mi játszhatjuk úgy, hogy pl. mit visz a kishajó a zöldségesbe? Felváltva lehet mondogatni a kitalált szavakat.

Jönnek a kedvenceim a körmesék: külső tulajdonságokból felépítünk egy ismeretlen embert, mindenki egyet mondhat. – Ismerek valakit, aki alacsony
                                                      -és vörös a haja
                                                      – és szemüveget hord
                                                      – mindig mosolyog
                                                      – és ilyenkor gödröcske jelenik meg a szája
                                                        két oldalán
                                                      – fura ingekbe jár
                                                       – mindig esernyő van a kezében stb.

 Lehet belső tulajdonságokkal is játszani, de az talán egy kicsit nehezebb.

Játsszatok, mondókázzatok, meséljetek meghozza gyümölcsét szeptemberre higgyétek el nekem!

Gabnai Katalin: Drámajátékok
Debreczeni Tibor: Kreatív játékok

Link ajánló: http://fejlesztok.hu/segedletek/foglalkozasi-segedletek/100-foglalkozasi-otletek-fejlesztesi-teruletek-szerint.html

 

Közben eszembe jutott egy újabb téma, a gyermekrajz elemzése, a pedagógus sok mindent kideríthet gyermeked rajzaiból. Megmutatom, hogy milyen szempontok alapján elemez egy rajzot a tanító és mit tud meg ezek alapján a rajzolóról. Ezek alapján te is tudsz majd rajzot elemezni, akár a csemetédét is. Miért ne?

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!